A tanulmány a történelmi kontextusba ágyazott indonéz–afrikai kapcsolatok részletes bemutatására és értékelésére törekszik, különös tekintettel a folyamatosan változó világpolitikai környezetre, amelyben az említett aktorok egyre intenzívebben és mind szélesebb kört felölelő területeken működnek együtt. Az elemzés elsőként az afroázsiai relációk egyik jelentős mér- földkövének, az 1955-ös bandungi konferenciának az eszmei és gyakorlati örökségét tekinti át, hiszen még napjainkban is Bandung szellemisége határozza meg leginkább az úgynevezett Dél–Dél-kötelékek retorikáját. Ezt követően a tanulmány amellett érvel, hogy a Dél–Dél-kapcsolatoknak az indonéz fél kezdeményezésére történt újjáélesztése – az Új Ázsia–Afrika Stratégiai Partnerség (New Asia–Africa Strategic Partnership, NAASP) égisze alatt – lényegében a bandungi eszmék megújult formában való visszatérése és továbbvitele Jakarta külpolitikájában. Indonézia újbóli afrikai megjelenése és egyre élénkülő szerepvállalása leginkább a kereskedelmi forgalom növekedésén, valamint a diplomáciai missziók nyitását és a politikai relációk szorosabbra fűzését célzó törekvéseken érhető tetten, amit az írás az Indonézia–Nigéria és az Indonézia–Dél-afrikai Köztársaság bilaterális relációinak a fejlődésével illusztrál. Végül a fenti folyamatoknak a globális világrendbe tagozódását tárgyaló néhány zárógondolat teszi teljessé az indonéz–afrikai kapcsolatokról kialakított képet.

The paper aims to look at Indonesia-Africa relations in a historical context, but with a prime focus on the changing contemporary environment, which is exemplified by intensified and pragmatic involvement between the two sides. The discussion will first touch upon the heritage of the 1955 Bandung Conference in terms of it being an important point of reference in Afro-Asian linkages. The “Spirit of Bandung” still arguably prevails in much of the rhetoric surrounding notional South-South ties. Following on from this, the argument is made that a possible “revitalisation” of South-South cooperation by Indonesia, under the rubric of the New Asia-Africa Strategic Partnership (NAASP), offers up a renewed form of the Bandung Spirit in Jakarta’s foreign policy. Indonesia’s re-emergence in Africa is analysed mainly via trade flows and the presence of diplomatic missions and endeavours. Two specific cases, Indonesia–Nigeria and Indonesia–South Africa relations are discussed within this context. Finally, some concluding thoughts relate the discussion to the ongoing global order.